A Zomboron rendezett találkozón az utolsó pillanatig nyílt volt a meccs kimenetele, az első félidőt a hazaiak, a másodikat a ...
2025 a családok és a vállalkozások éve, a kormány 2025-ben is azon dolgozik, hogy minden család és minden vállalkozás újabb ...
Attól, hogy egészségesen élünk, és próbáljuk kerülni a környezeti ártalmakat, még nem kerülhetjük el a súlyos betegségeket, ...
A Tisza-szekta bohóca most köztársasági-elnöknek képzeli magát. Sulyok Tamás szakított elődeinek hagyományával, és újév helyett karácsony utolsó napján mondott beszédet. Ezt azzal indokolta beszédében ...
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője csütörtök este megtartotta a West Ham elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatóját, amelyet a klub pénteken tett közzé a hivatalos oldalán. A holland szakember ...
A sérült katona lehetett az első észak-koreai hadifogoly. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint ha Kína valóban arra törekszik, hogy ne szélesedjen ki az ukrajnai háború, akkor most befolyást ...
A korszak ismert színésze, Leo Reuss nem volt hajlandó elfogadni, hogy származása miatt nem léphet többé színpadra, így belefogott élete alakításába. Lebukásából aztán nagy botrány lett, végül az ...
A 62 éves Fan Vej-csiu elismerte tettét, amit magánéleti problémákkal magyarázott. Halálra ítélték azt az autóst, aki a dél-kínai Csuhaj városában szándékosan elgázolta az egyik stadion közelében ...
A leendő Tisza-kormány eltörli a volt köztársasági elnököket közpénzből megillető juttatásokat - jelentette ki Magyar Péter. A kétmilliárd forintos állami villában élő Áder János volt köztársasági ...
Az ukrán erők elfogtak egy megsérült észak-koreai katonát, akit az orosz háború támogatására küldtek – erősítette meg pénteken a dél-koreai kémügynökség. Belehalt sérüléseibe az ukrán hadsereg ...
A Republikon Intézet 2024-es évzáró elemzése egy különösen turbulens politikai évet zárt le, amely számos szokatlan fordulatot hozott. Egy különösen turbulens politikai évként vonulhat be a ...